Vajon tényleg ő a legszebb? Miss World 2010

2010, október 31 írta  
Kategóra: Divat

Összesen 115 versenyző közül választotta ki a zsűri a az amerikai 18 éves lányt, aki csak nemrégen fejezte be középisolai tanulmányait. A 115 versenyző közül először huszonötöt, majd hét lányt választottak ki és ebből a hétből a zsűri végül Alexandria Mills-t tartotta a legszebbnek. A 7 döntőst megnézve én talán másképp döntöttem volna, például a második helyen végzett hölgyet, Emma Wareus-t javasoltam volna inkább a királynő szerepére.

Vagabond – cipő divat 2010

2010, április 8 írta  
Kategóra: Divat

Vagabond – cipő divat 2010

Már készülsz a nyárra, csak egy egy új cipő hiányzik? Látogass el a Vagabond márkaüzletekbe ahol megtalálható a 2010-es Spring & Summer kollekció. Keresd a neked legmegfelelőbb lábbelit amit nálunk garantáltan megtalálsz. Idén is egy sajátos stílussal felcsigázott szines cipő kollekciót mutat be. Nem utolsó szempont, hogy a tervezők midemellett nagy figyelmet fordítanak a minőségre és a kényelmes komfort érzetet adó lábbelik gyártására.
A Vagabond márkaüzleteket Magyarországon már hat helyen megtalálhatod. A Westend, Mammut és Árkád Üzletházakban. Illetve márciustól az Aréna Plázában nyíló új üzletünkben is várjuk kedves vásárlóinkat. Vidéken is vannak üzleteink Győrben az Árkádban, Miskolcon a Plázában és Debrecenben a Fórum Üzletházban.
http://www.vagabond.com

 

Miss Triumph fürdőruha trend 2010

2010, április 8 írta  
Kategóra: Divat

Miss Triumph fürdőruha trend 2010

A nyár és te
Jókedv, üde színek, szépség – amit imádsz, most magadon hordhatod! Légy a strandon is kifogástalanul trendi! Ha a kifogástalan minőségre voksolsz, akkor a Te választásod a Triumph!
A Miss Triumph új bikinijeit a szikrázó verőfény, a frissítő koktélok és az izgalmas nyár ihlették! Viseld bármely együttest megnyerő magabiztossággal, hiszen múltidéző fürdőruháinkkal a napsütésben is csúcsformában ragyoghatsz!
http://www.triumph.com/hu/hu/index.html

 

Christian Audigier Órák

2010, február 18 írta  
Kategóra: Divat, Márkák, Termékajánló

Christian Audigier: Olyan brandek viselik kézjegyét, mint pl. Von Dutc h, SMET, Ed Hardy, NafNaf, Diesel, Levi’s.

A francia származású Christian Audigier igazi divatmogul, aki számtalan márka felemelkedésén dolgozott már az évek során. Christian az utóbbi években az önmegvalósítás jeleként megalkotta saját nevét viselő exkluzív divatkollekcióját, mely egyre több híresség visel a mindennapok során. Óra kollekcióját a fenségesség, elegancia és a csillogás jellemzi leginkább.

Ed Hardy órák és ékszerek

Az Ed Hardy  ÓRÁK ÉS ÉKSZEREK kizárólagos forgalmazói vagyunk.

Fiatal és dinamikus márka, amelynek gyökerei Amerikából erednek.  A kreativitása miatt elnyerte a hírességek érdeklődését, és ma már sok sztár ruhatárának része, mint például Madonna, Britney Spears, Kanye West, Alicia Keys. Ők nem csak egyes ruhadarabjaikkal dicsekednek, hanem különböző ruha-kiegészítőkkel is, amelyek Ed Hardy egyedi projektjei.

Paris Hilton órák

A híres New Yorki születésű Paris Hilton fiatal kora óta szereti az ékszereket, melyek már gyermek korában is körülvették. A tündöklés utáni vonzódását felhasználta a saját bizsu és óra kollekciójának tervezésekor. A végeredmény különlegesre  és nőiesre sikerült, hasonlóan mint a tervezője. A mindennapi viselet mellett a felhasznált kristályok hangsúlyt helyeznek a klasszikus eleganciára is.

www.ekszerek.hu

[nggallery id=43]

Charles Vögele

2009, december 18 írta  
Kategóra: Divat

Charles_Voegele_Logo (1)

A Charles Vögele áruházlánc Európa számos országában képviselteti magát, közel 900 üzlettel, így piacvezetőként Svájcban, valamint Németországban, Ausztriában, a Benelux államokban, Szlovéniában, Csehországban és Lengyelországban.

A hazai divatvilágban 2006 óta van jelen  37 üzlettel szerte az országban. Legutolsó megnyitóját, a Camponában tartotta augusztusban, ahol legnagyobb alapterületű üzlete két szinten várja a ’megfizethető minőséget’ kereső vásárlókat, illetve Budapesten még a Duna Plázában várjuk a vásárolni vágyókat. Kínálatunk széles, nálunk minden korosztály megtalálja a számára megfelelő darabokat. A Charles Vögele tetőtől talpig felöltöztet, a szezon legtrendibb darabjai könnyed fiatalos bájt sugallnak. A gondosan válogatott anyagok mellett, a selyem a bársony a muszlin a tweed kifogástalan minőségről árulkodnak és a klasszikus Vögele eleganciát hangsúlyozzák.

www.charles-voegele.com

pic08pic07pic03

Hanah ékszer szalon

2009, december 17 írta  
Kategóra: Divat, Termékajánló

A Hanah ékszer szalon 2004-ben kezdte el működését. Kollekciójának minden egyes darabja Izraelben készül, különböző autentikus izraeli iparművészek által.

Ennek köszönhető, hogy a Hanah szalonban vásárolt ékszerek sehol másutt nem találhatók meg. A szalon tulajdonosa, Pelle Zsuzsanna (+36 20 5563324) személyesen választja ki a kollekció darabjait, ügyelve arra, hogy minél szélesebb kör igényeit elégítse ki.

Az ékszerek a legmagasabb tisztaságú ezüstből készülnek. A bennük lévő féldrágakövek mind természetesek. A legnépszerűbb kövek – opál, gránát, füstkvarc, ametiszt, peridot és természetesen a gyöngy – mind megtalálhatók e rendkívüli szépségű ékszerekben.

Izraelben napjainkban a legnagyobb ékszerházak egyik slágere a római üveggel díszített ékszer. A Római Birodalom bukása után 2000 éves Csipkerózsika álomból keltek életre azok a maradványok, melyeket az ásatások során hoztak felszínre a tenger és a sivatag homokja alól. A kék és zöld ezer színében pompázó római üveg ékszerek viselője is egy birodalom királynőjének érezheti magát.

A szalon hitvallása az, hogy vásárlói ne találkozzanak szembe ugyanazzal az ékszerrel egy partin, vagy színházban. Pelle Zsuzsanna biztosíthatja látogatóit, hogy ez nem fog megtörténni, mivel az esetek többségében csak egy darab készül minden ékszerből.

A szalon telefonos egyeztetés után akár hétvégén is látogatható.

További információk: www.izraeliekszer.hu

[nggallery id=41]

Calvin Klein Jeans mínusz 50% a Westendben és a Mammutban

2009, december 14 írta  
Kategóra: Divat

ckj50

Ennél jobb már nem is lehetne!

December 9-tőla készlet erejéig 50% kedvezmény minden Calvin Klein Jeans felső ruházatra!

Calvin Klein Jeans Store Westend 1. emelet
0630 545 7584
Reálszisztéma Menedzser Shop Mammut 2. 1. emelet
0630 655 7835

Vásárolj kényelmesen, az otthon melegében.

2009, november 11 írta  
Kategóra: Divat, Termékajánló

250x76_ajandekvasarlas

Te sem szereted a boltok előtt kígyózó  sorokat, az egymást lökdöső, türelmetlen és toporzékoló  tömeget?!  És még számtalan, a vásárlás során felmerülő kellemetlenségről nem is beszéltünk és jobb nem is beszélnünk…

Milyen megoldást tudunk a karácsonyi ajándék hisztéria elkerülésére?

Hát először is, megbízhatjuk egy családtagunkat, vagy barátunkat a vásárlással. Igen ám, de biztosan azt az ajándékot fogja megvenni, amit rábíztunk?  Mi van, ha nem tetszik? Megmondjam neki, vagy inkább ne? Miért választanánk ezt a megoldást, amit sokan mások?!
Nézzük a következő lehetőséget. Hoppá, internet! Egész évben bújjuk a különböző portálok és webáruházak kínálatát, mégis olyan sokan megfeledkezünk erről a megoldásról.

Otthon, vagy akár a munkahelyen is néhány perc alatt összeválogathatjuk a kívánt ajándékokat, majd egy gombnyomással kosárba helyezzük, címünk megadásával elküldjük a rendelést. És ezután mi következik? A webáruhazak többféle fizetési lehetőséget is kínálnak, mellyel kényelmesebbé és megbízhatóbbá teszik számunkra a vásárlás örömét.

A legtöbb hazai webshop futárszolgálattal juttatja el a megrendelt terméket/termékeket, így lényegében mi dönthetjük el, hogy mikor és hova szállítsák, valamint hogyan szeretnénk fizetni az ajándékokért. Mennyivel egyszerűbben hangzik ez a megoldás.

Így végül eljutottunk a végső megoldáshoz, amit egyszerűen AjándékVásárlás.hu webáruháznak hívnak. Milyen találó a név, hiszen valóban, ajándékot vehetünk az év bármely napján, nem csak karácsonykor. De ha csupán az ősz-tél komor, bús hangulatába szeretnénk némi vidámságot csempészni vagy lakásunkat kicsit feldobni, kidekorálni, vagy éppen néhány új vázát venni, erre is nagyszerű kínálattal nyújt megoldást.

Egy frappáns és mégis találó  szlogennel zárnánk sorainkat:
…mert adni jó!  http://www.ajandekvasarlas.hu

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Montblanc – Csúcson jár

2009, július 9 írta  
Kategóra: Divat

Mi kell még a jó üzlethez? Egy jó toll! A világ első számú írószer gyártója, a Montblanc 100%-ig német gyártással méltán kapta a nevét Európa legmagasabb csúcsáról! Bár ma már – sajnos – nem divat a kézírás, minden magát valamire tartó üzletembernek, közéleti személyiségnek, művésznek van egy Montblanc tolla. Még ha a nagypapájától örökölte is. Valóban, a kézzel, aprólékos pontossággal készített platina tollhegyek egy életen át és annál sokkal tovább őrzik az értéket, a hagyományt, a tiszteletet és a szeretetet. A töltőtoll szinte kuriózum, mégis élményszámba megy kipróbálni egy ilyen műalkotást! Most megteheti, várjuk márkaüzletünkben, az ország egyetlen Montblanc Butikjában!


Természetesen szinte valamennyi modellből tud választani golyós illetve rost tollakat is. A Montblanc számos kulturális és művészeti tevékenység támogatója, minden évben egyedi és korlátozott hozzáférésű limitált tollaival örvendezteti meg a gyűjtőket. Igen ám, egy-egy ilyen darab ára milliós nagyságrendben mozog, értéke azonban megsokszorozódhat. 2009-es kiemelt karitatív tevékenységének keretében a Montblanc az UNICEF-fel együttműködésben a gyerekek írástudatlansága ellen küzd a világ fejlődő országaiban.


Hiszen az írás szabadság, az írás érték, az írás személyiségünk papírra vetett tükre. Néha nem árt belenézni ebbe a tükörbe is, mely éppúgy stílusunk jelképe, mint más kiegészítőnk, öltözetünk, autónk.


 A Montblanc teljes kínálata megtekinthető a márkaüzletben.


 Elérhetőség:  www.montblanc.com


Montblanc Butik, Reálszisztéma Kft.


Westend City Center földszint


0630 517 4231


[nggallery id=31]

Reálszisztéma Menedzser Shopok – régi árak!

2009, július 9 írta  
Kategóra: Divat

20 éve a legjobb üzlet nemcsak üzletembereknek! A legnagyobb nemzetközi táskamárkák forgalmazója most is az élen jár: mi nem emeltünk árakat, sőt számos termék kedvezőbb áron kapható!


Samsonite, Hedgren, Lacoste, Longchamp, Texier, Tommy Hilfiger, Brics, Mandarina Duck csak pár példa az ország legnagyobb táskaválasztékából! Utazó táska, laptop táska, női táska, gurulós bőrönd, pilóta táska, hátizsák, kézi táska, pipere, kistáska, övtáska: minden egy helyen a Menedzser Shopokban!


Számos márka kizárólag nálunk kapható, hiszen mi tudjuk, mi a legjobb! Legjobb minőség, design és funkció!


 Elérhetőség: www.menedzsershop.hu


Reálszisztéma Menedzser Shopok


Westend City Center (0630 525 9853), Mammut II. (0630 655 7835), Árkád Pest (0630 655 7845), Szeged – Kárász u. (0630 682 1755)


[nggallery id=30]

következő oldal »