Christian Audigier Órák

2010, február 18 írta admin  
Kategóra: Divat, Márkák, Termékajánló

Christian Audigier: Olyan brandek viselik kézjegyét, mint pl. Von Dutc h, SMET, Ed Hardy, NafNaf, Diesel, Levi’s.

A francia származású Christian Audigier igazi divatmogul, aki számtalan márka felemelkedésén dolgozott már az évek során. Christian az utóbbi években az önmegvalósítás jeleként megalkotta saját nevét viselő exkluzív divatkollekcióját, mely egyre több híresség visel a mindennapok során. Óra kollekcióját a fenségesség, elegancia és a csillogás jellemzi leginkább.

Ed Hardy órák és ékszerek

Az Ed Hardy  ÓRÁK ÉS ÉKSZEREK kizárólagos forgalmazói vagyunk.

Fiatal és dinamikus márka, amelynek gyökerei Amerikából erednek.  A kreativitása miatt elnyerte a hírességek érdeklődését, és ma már sok sztár ruhatárának része, mint például Madonna, Britney Spears, Kanye West, Alicia Keys. Ők nem csak egyes ruhadarabjaikkal dicsekednek, hanem különböző ruha-kiegészítőkkel is, amelyek Ed Hardy egyedi projektjei.

Paris Hilton órák

A híres New Yorki születésű Paris Hilton fiatal kora óta szereti az ékszereket, melyek már gyermek korában is körülvették. A tündöklés utáni vonzódását felhasználta a saját bizsu és óra kollekciójának tervezésekor. A végeredmény különlegesre  és nőiesre sikerült, hasonlóan mint a tervezője. A mindennapi viselet mellett a felhasznált kristályok hangsúlyt helyeznek a klasszikus eleganciára is.

www.ekszerek.hu

Minőség magas fokon.

2010, január 11 írta admin  
Kategóra: Termékajánló

rezangyal

Charles Vögele

2009, december 18 írta admin  
Kategóra: Divat

Charles_Voegele_Logo (1)

A Charles Vögele áruházlánc Európa számos országában képviselteti magát, közel 900 üzlettel, így piacvezetőként Svájcban, valamint Németországban, Ausztriában, a Benelux államokban, Szlovéniában, Csehországban és Lengyelországban.

A hazai divatvilágban 2006 óta van jelen  37 üzlettel szerte az országban. Legutolsó megnyitóját, a Camponában tartotta augusztusban, ahol legnagyobb alapterületű üzlete két szinten várja a ’megfizethető minőséget’ kereső vásárlókat, illetve Budapesten még a Duna Plázában várjuk a vásárolni vágyókat. Kínálatunk széles, nálunk minden korosztály megtalálja a számára megfelelő darabokat. A Charles Vögele tetőtől talpig felöltöztet, a szezon legtrendibb darabjai könnyed fiatalos bájt sugallnak. A gondosan válogatott anyagok mellett, a selyem a bársony a muszlin a tweed kifogástalan minőségről árulkodnak és a klasszikus Vögele eleganciát hangsúlyozzák.

www.charles-voegele.com

pic08pic07pic03

Hanah ékszer szalon

2009, december 17 írta admin  
Kategóra: Divat, Termékajánló

A Hanah ékszer szalon 2004-ben kezdte el működését. Kollekciójának minden egyes darabja Izraelben készül, különböző autentikus izraeli iparművészek által.

Ennek köszönhető, hogy a Hanah szalonban vásárolt ékszerek sehol másutt nem találhatók meg. A szalon tulajdonosa, Pelle Zsuzsanna (+36 20 5563324) személyesen választja ki a kollekció darabjait, ügyelve arra, hogy minél szélesebb kör igényeit elégítse ki.

Az ékszerek a legmagasabb tisztaságú ezüstből készülnek. A bennük lévő féldrágakövek mind természetesek. A legnépszerűbb kövek – opál, gránát, füstkvarc, ametiszt, peridot és természetesen a gyöngy – mind megtalálhatók e rendkívüli szépségű ékszerekben.

Izraelben napjainkban a legnagyobb ékszerházak egyik slágere a római üveggel díszített ékszer. A Római Birodalom bukása után 2000 éves Csipkerózsika álomból keltek életre azok a maradványok, melyeket az ásatások során hoztak felszínre a tenger és a sivatag homokja alól. A kék és zöld ezer színében pompázó római üveg ékszerek viselője is egy birodalom királynőjének érezheti magát.

A szalon hitvallása az, hogy vásárlói ne találkozzanak szembe ugyanazzal az ékszerrel egy partin, vagy színházban. Pelle Zsuzsanna biztosíthatja látogatóit, hogy ez nem fog megtörténni, mivel az esetek többségében csak egy darab készül minden ékszerből.

A szalon telefonos egyeztetés után akár hétvégén is látogatható.

További információk: www.izraeliekszer.hu

Calvin Klein Jeans mínusz 50% a Westendben és a Mammutban

2009, december 14 írta admin  
Kategóra: Divat

ckj50

Ennél jobb már nem is lehetne!

December 9-tőla készlet erejéig 50% kedvezmény minden Calvin Klein Jeans felső ruházatra!

Calvin Klein Jeans Store Westend 1. emelet
0630 545 7584
Reálszisztéma Menedzser Shop Mammut 2. 1. emelet
0630 655 7835

A nő és a toll

2009, december 10 írta admin  
Kategóra: Termékajánló, Webshopok

Montblanc_Ingrid_Bergman_LaDonna

Megérkezett a lenyűgöző Ingrid Bergman toll a Montblanctól.
Hogyan lehet ennyi nőiességet zárni egy ilyen apró tárgyba, amely nem
hivalkodó, nem kelleti magát, mégis a stílus legfelsőbb köreinek tökéletes
megtestesítője?

Az elbüvölő és tehetséges Ingrid Bergman személyének hódol a különleges
kiadással a Montblanc – a nő, a színésző és a hollywoodi sztár szerepei
testesülnek meg a toll három kiadásában.

A ‘La Donna’, azaz ‘A nő’ kiadás az 50-es évek kozmopolita eleganciájának
jegyében született. 18 karátos vörösarany és gyöngyház kupak a négy
gyermekes (és két Oscar-díjjal büszkélkedő) családanya aláírásával igazi
értékeket közvetít.

Montblanc Butik, Westend City Center – 0630 517 4231

www.menedzsershop.hu

Hotel Silver Resort**** Balatonfüred

2009, december 10 írta admin  
Kategóra: Programajánló

HSR barna - feher

Panorama_2

A Hotel Silver Resort**** egy, a régmúltat idéző, csodálatos, már a római korban is lakott településen, Balatonfüreden, a parti városrész központjában, a Tagore sétány és a hajókikötő, valamint a reformkori városrész közvetlen szomszédságában, a vízparton nyújt minden igényt kielégítő szolgáltatást az aktív pihenésre és üdülésre vágyóknak, a vitorlázás szerelmeseinek.

Természetes anyagokból építkező szállodánk tökéletesen illeszkedik a különleges környezetbe. Egyik oldalán európai-szintű sétány, színes ember-kavalkád, míg másik felén a változásaiban is változatlan, állandó és örök természet. Pannon szerénységű domboldalak a túlparton, sejtelmes nádasok, titokzatos víztükör…

Harmónia és visszafogott elegancia jellemzi szállodánk szobáinak berendezését. Egyedi színvilág, mediterrán hangulat, páratlan panoráma és balatoni naplemente… melyek mindegyike különleges élménnyé varázsolja az itt tartózkodást.

Szobák

Kínálatunk 58 kétágyas pótágyazható erkélyes panorámás szoba, melyből 5 silver standard, 30 silver medium és 23 silver plus kategóriájú, valamint 1 silver de lux apartman és 8 silver de lux lakosztály. A teljes kapacitás szezon időszakonként a komplexum aparthotel szárnyán található lakó-együttesből további silver de lux apartmanokkal bővülhet.

Gasztronómia

Szállodánk Portunus és Sunset Éttermeiben elkalauzoljuk Önt a hazai és nemzetközi gasztronómia remekeinek világába! Érezze át a római lakomák hangulatát Portunus éttermünkben, ismerkedjen meg kulináris étel-különlegességeinkkel a balatoni Riviéra legszebb fekvésű vízparti panorámás à la carte éttermében, ahol randevút ad egymásnak a táj, az épített környezet és a művészet. A vidék meghatározó, s a névválasztás sem véletlen. Silver – ezüst, mint a Balatonra zúduló esti fényözön, s Sunset – napnyugta – az aranyszínű fénypatakot idézi.

Wellness

Kapcsolódjon ki a Venus Wellness részlegünkben! A tágas, világos medencecsarnokban meleg vizes medence, pezsgőfürdő és gyermekpancsoló, valamint Wellness Drink található.

Tavasztól őszig szabadtéri élménymedencéink napozóterasszal várják a nap szerelmeseit. Méregtelenítsen, szabaduljon meg a mindennapi stressztől gőzfürdőinkben: Tepidarium, Caldarium, sókamra, Frigidarium, Kneipp taposó, aroma-zuhany, infraszauna, közvetlen vízparti finn szauna, majd relaxáljon, mediterrán pihenőnkben!

A Germaine de Capuccini világhírű termékeivel kényeztetjük Önt arc- és testkezelő helyiségeinkben! Modern lapsúlyos és kardio-, LifeFitness gépekkel felszerelt fitness termünk várja a sportolni vágyókat!

Rendezvényszervezésben otthon vagyunk…

Szeretné, hogy konferenciái, üzleti megbeszélései sikeresek legyenek? Szeretne egy jó hangulatú céges összejövetelt tartani? Vagy egy szolid baráti, családi összejövetelt tervez? Szállodánkban elegáns környezet, magas színvonalú kiszolgálás, hozzáértő szakemberek várják Önöket, akik segítenek a rendezvények teljes körű megszervezésében és lebonyolításában, különös figyelmet fordítva az Önök elképzeléseire és igényeire.

Szállodánkban 4 konferenciaterem található. A legnagyobb 140 fő befogadására alkalmas, a kisebbek 10, 20, 60 fő elhelyezését teszik lehetővé. Termeink mindegyike természetes megvilágítású, sötétíthető, légkondicionált.

Silver Yacht Kikötő

A komplexumhoz tartozó saját yacht kikötő közvetlen a szálloda előtti vízfelületen különböző méretű kikötőhelyekkel várja a vitorlázókat. Kikötőnk Budapesttől 130 km-re, az M7-es autópályától 35 perc alatt elérhető. A korszerű technikával épülő védőmólók minden szélirány esetén nyugodt belső vízfelületet biztosítanak kis-, közép- és nagyméretű hajók számára is.

Egyéb szolgáltatásaink: mélygarázs, exkluzív üzletsor: kávézók, éttermek, cukrászda, vinotéka, marcipánbolt, parfüméria, kaszinó…

Akciós karácsonyi, szilveszteri ajánlatainkat megtekinthetik a  www.silverresort.hu weboldalunkon.

BELLEVUE Konferencia és Wellness Hotel****

2009, december 7 írta admin  
Kategóra: Programajánló

logo

Köszöntse velünk az Új Esztendőt ünnepi műsorunk keretében! Pihenje ki nálunk az Óév fáradalmait! Kezdje a 2010-es Esztendőt felfrissülve!

Ünnepelje az év legszebb napjait nálunk!

Bellevue Karácsonyi csomagunk tartalma:

Érkezéskor üdvözlő koktél

Szállás, gazdag büféreggelivel és félpanziós ellátással

Közös karácsonyfa díszítés, gyertyagyújtás, ajándékozás

December 24.-én ünnepi büfévacsora karácsonyi zenével

December 25.-én választható svédasztalos ebéd vagy vacsora

Szállodánk wellness központjának korlátlan használata: gőzkabin, infraszauna, illatkamra, finn-és bioszauna, jacuzzi, élménymedence, melegvizes pihenőmedence, gyermekmedence, napozóágyak, fürdőköntös használata

Egyszeri alkalmas 30 perces frissítő masszázs

Egyéb programok szállodai animációs szervezés keretében

Kedvezményes csomagajánlatunk: 2009.12.20 – 28. közötti időszakra  érvényes

Szállodai szobaárak

forintban

2 éj/fő

3 éj /fő

4 éj / fő

5 éj/fő

Egyágyas szobában

25.600

38.400

49.000

56.000

Kétágyas classic szobában

21.600

32.400

42.200

50.200

Kétágyas standard szobában

23.600

35.400

46.200

55.700

Háromágyas szobában

19.600

29.400

38.400

45.400

Superior szobában

31.600

47.400

61.900

71.900

Pótágy

15.000

22.500

29.000

36.000

Gyermekkedvezmény: (2 ágyas szobában pótágyon)

0 – 3 éves korig ingyenes

3 – 12 éves korig a csomagár 50 %

Üdülési csekket elfogadunk.

A program-, és árváltoztatás jogát fenntartjuk.

Köszöntse velünk az Új Esztendőt ünnepi műsorunk keretében!

Bellevue Szilveszteri csomagunk tartalma:

Érkezéskor üdvözlő koktél

Szállás, gazdag büféreggelivel és félpanziós ellátással

December 30.-án borkóstoló, azt követően Retro Disco

December 31.-én műsoros Gálavacsora büféasztalról, melyet az Új Év első óráiban svédasztalos    étkezés követ

Szilveszter éjszaka korlátlan italfogyasztás (ház folyó bora, sör, üdítő, ásványvíz), éjfélkor pezsgős koccintás

Január 1.-én brunch, újévi reggeli ebéddel összekötve

Január 1.-én gyertyafényes éjszakai fürdőzés

Szállodánk wellness központjának korlátlan használata: gőzkabin, infraszauna, illatkamra, finn-és bioszauna, jakuzzi, élménymedence, meleg vizes pihenőmedence, gyermekmedence, napozóágyak, fürdőköntös használata

Egyszeri alkalommal 20 perces szabadon választható aromaterápiás masszázs

Egyéb programok szállodai animációs szervezés keretében

Kedvezményes csomagajánlatok: 2009.12.29 – 2010.01.03. közötti időszakra  érvényes

Szállodai szobaárak    forintban

3 éj/fő

4 éj/fő

5 éj/fő

Egyágyas szobában

79.900

94.900

106.000

Kétágyas classic szobában

76.000

90.500

99.800

Kétágyas standard szobában

85.000

99.700

110.800

Háromágyas szobában

77.100

94.300

106.300

Superior szobában

108.400

133.600

150.400

Pótágy

55.900

70.100

80.300

A fenti árak tartalmazzák az Áfát és parkolási díjat. Az IFA 385 Ft / fő / éj külön fizetendő! (18 és 70 év között)

Gyermekkedvezmény: (2 ágyas szobában pótágyon)

0 – 3 éves korig ingyenes

3 – 12 éves korig a csomagár 50 % Üdülési csekket elfogadunk.

További információk a www.bellevuehotel.hu weboldalon.

Egészséghez mindenkinek joga van.

2009, november 21 írta admin  
Kategóra: Egészség, Termékajánló

Kutatók ezrei foglalkoznak olyan betegségek gyógyításának kutatásával melyeket 20-30 éve nem ismertünk. Viszont mára civilizációs betegségek lettek. Milyen betegésgekre gondolunk? Cukorbetegség, különböző daganatos elváltozások, allergia, túlsúlyból következő betegségek, szívinfarktus, idegösszeomlás, s folytathatnánk a sort.

Ezek a betegségek visszavezethetők a nem megfelelő táplálkozásra, életvitelre, s az aktív rendszeres mozgás hiányára.hoxakep1 A boltban mesterségesen előállított, vagy mesterséges anyagokat tartalmazó ételek ugyanúgy hozzájárulnak a fent említett betegségekhez. Mit értünk mai ember életvitele alatt? Reggel felkel, bemegy a munkahelyére kocsival vagy tömegközlekedéssel, egész nap bent robotol, túlórázik, majd hazaér a családjához, ahol a kimerültségtől, s az egész napos stresz következtében veszekedéssel zárul a nap. Magára ismert? Szeretné ezt megelőzni?

Egészség – a legfontosabb kincsünk

Első, s talán legfontosabb szervezetünk számára a rendszeres mozgás, s talán ez az amivel a legegyszerűbben és legolcsóbban változtathatunk életünkön. Hogy mi kell hozzá – Kerékpár, futócipő esetleg személyi edző? Sokba kerülnek ezek? Sajnos igen kiadás kiadás hátán, illetve egy kerékpárt csak úgy nem vihetek be a lakásba, ha nincs garázsom vagy udvarom. Pár évvel ezelőtt, s még most is élik uralmukat a különböző torna kazetták, dvd-k, amik szintén pénzbe kerülnek, s vagy beválnak vagy csak a szekrényben porosodnak (általában ez utóbbi). Érdekelné Önt egy olyan lehetőség ami teljesen ingyenes?

Hogy mi ez? Egy ingyenes személyes edző program az interneten. Amit bárhonnan, bármikor elérhet. Rendszeres használatával garantáltan javul életminősége. Hogy miért mondom ezt? Kipróbáltam és müködik, kevésbé visel meg a munkahelyi stressz, fogytam 2 hónap alatt 15 kilót, vidámabb lettem, a napi 5-10 szál cigi helyett mára csak alkalmanként nyúlok hozzá 1-2 szálhoz.

Mit nyújt a mi ingyenes személyi edzőnk?mission-vitality_hu_hoxa

Egy első tesztel felméri szervezete állapotát, s céljai kitűzésében segédkezik (például szeretne fogyni 10 kilót), s egy olyan étrendet állít fel testalkatának, illetve céljainak megfelelően, melyet nélkülözések nélkül, lemondások nélkül könnyedén megvalósíthat. És ez nem álom többé!

Naponta 13 különböző táplálkozási tervet állít össze, melyek közül Ön választhat, s így elérheti a kívánt célt. Többféle testedzés közül választhat, s Önnek tetsző módon állíthatja össze napi edzését (váll, mell, has, … s különböző intenzitásokon).

Próbálja ki most! Hogy miért most? Mert most még nyerhet is . Aki most regisztrál, s részt vesz a pontgyűjtő akcióban az a pontjaiért garantált ajándékokat kaphat. Bővebb információ nyereményjáték oldalunkon!

Regisztráljon most!

Mission Vitality nyereményjáték

Az online személyi edző most bővült saját közösségi portállal, ahol az egészség és annak megőrzése iránt érdeklődő személyek megtalálják egymást, s az internet segítségével megoszthatják tapasztalataikat. Európa sőt a világ egyik legcélorientáltabb közönsége alakul ki az online személyi edző keretében. Ennek reklámozása, s kialakításának érdekében hatalmas nyereményjáték indult, melyben a nyeremények összértéke 1 Miliárd forint. Ha november végéig regisztrál, akkor ráadásként energiaitalokat is nyerhet, a játékban minden 250 pontért 1 karton energiaital az ajándék!

Miért jár pont? Regisztrációnál a kérdőív kitöltésével maximum 200 pont szerezhető. További pontok szerezhetőek:

Táplálkozási terv bekönyvelve Mindenkor 5 pont
Fittnessterv bekönyvelve Mindenkor 5 pont
Új személyes Webstar felhasználó Mindenkor 5 pont
A checkup (felmérő) teszt elkészítése Egyszeri 50 pont
A re-check (állapotfelmérés) teszt elkészítése Mindenkor 25 pont
Saját profil megnyitása és kitöltése Egyszeri 50 pont

Táplálkozás, fogyás, vitalitás, energikusság

Azok a kutatók akik a táplálkozási szokásokat vizsgálták rájöttek, hogy egyre kevesebb vitális anyagot (vitaminok, aminosavak, fehérjesavak, ásványi anyagok, zsírsavak, …) fogyasztunk, így elkezdték kutatni a lehető legjobb superfoodot (olyan táplálék amiben minden megtalálható amire szükségünk van).

Táplálkozás – egészség megőrzés az algák erejévelgreen-gold

Dr. Keywan Grashoff doktornő több évtized kutatás után találta meg az algákban rejlő vitális erőt. A kutatások alatt olyan termesztési feldolgozási eljárást alakítottak ki, aminek köszönhetően az algákban található anyagok nem károsodnak, így megőrizve minden anyagot amit az algák tartalmaznak. Innen adódik az első termékcsalád a Green Gold, mint zöld arany. Ezen családból rendszeresen fogyasztva 4000 vitális anyagot veszünk magunkhoz, mely tartalmazza az összes olyan anyagot amire a szervezetünknek szüksége van.

Energikusság – természetes alapanyagú energiaitalok

Mai rohanó világunkban az embereknek egyre több időt kell szánniuk a napjaikból tanulásra, kinetomunkára, s ha ezek mellett még élni is szeretnének, akkor már sajnos az alvási idejüket kell csökkenteni. Ezért fogyasztanak sokan kávét és energiaitalokat, melyek segítségével pihenési igényüket kicsit csökkenteni tudják. Szeretne egészségesen napi 1 órával kevesebb alvással pihenten ébredni? Az energiaitalokban található sok mesterséges anyag és cukor szintén nem tesz jót az egészségünknek, de erre is tudunk megoldást. Olyan vitális energiaitalokat ajánlunk melyek segítségével sokkal jobb hatás érhető el, mint a hagyományos energiaitalokkal. Energiaitalokhoz képest meglepő, DE mesterséges anyagot nem tartalmaznak. Két fajtája van:

-         az egyik a szellemi  energiáinkat mozgósítja (kiváló, tanulóknak, szellemi munkát végzőknek) ez a Genio.

-          másik a fizikai energiáinkat szabadítja fel (kiváló, fizikai munkát végzőknek, sportolóknak) ez pedig a Kineto.

Fogyás, fogyókúra – fogyás könnyebben mint valaha

A Green Gold termékeket fogyasztók közül sokan számoltak be súlyvesztésről a kiegyensúlyozottabb táplálkozásnak köszönhetően, viewty-lcde ez nem volt. Egy fogyókúrás termékcsoportot is létezik, melynek neve Viewty LC és Viewty Caps. Szeretne 4-5 kilót leadni életmódváltoztatás nélkül? Ha igen, akkor ez az Ön termék! Garantált fogyás jojó effektus nélkül! Ha mozgás mellett fogyasztják a leadott kilók számát megduplázza. Magában fogyasztva havi 4-5 kiló súlycsökkenés elérhető.

Vezetőket keresünk

Ha Ön érdeklődik az egészség megőrzése iránt, s elkötelezett híve, hogy a betegségeket nem csak gyógyítani kellene, hanem inkább megelőzni, s szeretné a meggyőző eredményeket, tapasztalatokat megosztani másokkal, akkor Ön a mi emberünk. Német Európai Innovációs díjjal kitüntetett sikervállalkozás keres magyar csapatába vezetőket, akik bevezetik Magyarországra világszínvonalú és egyedülálló online személyi edzőjüket, és világszínvonalsú termékeiket.  Ha Ön sikeres akar lenni, akkor keressen fel minket e-mailben (info@egeszsegstar.hu) vagy telefonon (06-20-290-7121).

Ismerje meg Ön is a legújabb tudományos fejlesztés eredményét a professzionális tartós szőrtelenítésben!

2009, november 16 írta admin  
Kategóra: Alakformálás, Szépségápolás, Testápolás

beauty

Már Magyarországon is elérhető a világon nagysikerű tartós szőrtelenítési eljárás, amely:

  • minden bőr és szőr típuson, minden testtájékon példátlan hatékonysággal alkalmazható! Legyen az világos, ősz, vörös vagy sötét, nő vagy férfi, fiatal vagy idős! Ezáltal akár sikeres kiegészítője lehet olyan tartós szőrtelenítési eljárásoknak is, amelyek nem minden esetben alkalmazhatóak! A világos szőr, a fényérzékenység és napbarnított bőr többé nem akadály!
  • nem igényel gépeket. A drága gépek komoly beruházást igényelnek, csak megfelelően képzett személyek kezelhetik. Külön hely, karbantartás, áram igényük van. Ezekre az Epilfree-vel már nincs szüksége!
  • biztonságos. Nem károsítja a bőrt, nem okoz fájdalmat, sérülést!
  • hatékony. Kis testrészen kipróbálható és pár hét alatt, egy kezelés után is, az eredmény látható. A kutatások és számtalan tapasztalat ezt már bizonyította!
  • egyszerű kezelési eljárás
  • ára rendkívül kedvező

Az Epilfree kezelés célja a nem kívánt szőr tartós eltávolítása a testről. Hatására a szőr növekedése lelassul, ritkul, illetve fokozatosan megszűnik az egyedülálló hatóanyag-kombinációnak­ és a professzionális kezelésnek köszönhetően.

Kozmetikusként, befektetések nélkül, Ön is kiegészítheti szolgáltatásait a kiemelkedően jövedelmező és kedvelt Epilfree kezeléssel!

Amennyiben az Ön kozmetikusa még nem használja az Epilfree-t, küldje el adatait és mi felvesszük vele a kapcsolatot! Viszonzásul meglepjük Önt egy ajándékkal!

epilf

További információk: www.epilfree.hu

Következő oldal »